Job 6

1Jób pedig felele, és monda: 2Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba! 3Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.

4Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem. 5Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett? 6Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?

7Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér! 8Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek; 9És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!

10Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét. 11Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!

12Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é? 13Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!

14A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét. 15Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok. 16A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben [olvadt] hó hömpölyög; 17Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.

18Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba [utánok] és elvesznek. 19Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek. 20Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.

21Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek. 22Hát mondtam-é: adjatok nékem [valamit,] és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem? 23Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?

24Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem. 25Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?

26Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai! 27Még az árvának is néki esnétek, és [sírt] ásnátok a ti barátotoknak is?!

28Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom? 29Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll. Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?

30